Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szemtréning

Igen, ez az a bizonyos, amit az orvosok többsége „szemforgatósdi” címszóval szokott lerendezni…

Szemtréning alatt egy holisztikus látásterápia értendő. A látásterápia dr. William H. Bates (1860-1931) amerikai szemész szakorvos megfigyelésein és bizonyított eredményein alapszik, aki munkássága során fényt derített arra, hogy a szem voltaképpen eszköz, a látás maga az agyban történik. Az akkomodáció során nem csak a szemlencse és a lencsemozgató izmok játszanak szerepet, hanem a külső szemmozgató izmok is. Ahogy a test izmait fejlesztjük, úgy a szemmozgató izmokat is karban kell tartanunk. Dr. Bates a látáshibákat rossz nézési szokásoknak tudta be, melyeken lehet és kell is változtatni, de ehhez a változtatáshoz az elmét és az agyat egyaránt „gyakorlatoztatni” kell, hiszen a gyógyulást csak mindhárom síkon lehet elérni.

A dr. Bates által kifejlesztett gyakorlatokat Meir Schneider továbbfejlesztette és kiegészítette, hozzátéve a keleti gyógymódokból átvehető gyakorlatokat, szem-akupresszúrát, enyhe masszázst (arc, vádli), táplálkozási tanácsadást. Meir Schneider súlyos csökkentlátóként született, több sikertelen szemműtét után vakká nyilvánították. Kamaszkorban került kapcsolatba a Bates-módszerrel, és vizuális, meditációs, légző-lazító gyakorlatokkal, paradox mozgássorral, masszázzsal fejlesztette tovább. Látását 67%-osra fejlesztette. Módszere segítségével világszerte milliók látása javult meg.

A szemtréning megelőző, kiegészítő és rehabilitációs terápiaként alkalmazható rövid- és távollátás, öregszeműség, kancsalság, színtévesztés esetén.

Tanácsadás menete:

A gyógyuló szemész szakorvosi lelettel keres fel, ez kötelező. Első alkalommal állapotfelmérést, látástesztet végzünk, melynek során személyes és családi anamnézis alapján háttérkutatást végzünk.

Ezután a látás élességének vizsgálata következik (Visus-vizsgálat a Kettesy-féle tábla 3m távolságból olvasandó változata használatával), majd a tenzió (szem belnyomása) megállapítása, a konfrontális látótér, majd szemizomteszttel a szemmozgató izmok állapotának vizsgálata következik.

A színlátást a Karl Velhagen-Dieter Broschmann-féle Színlátásvizsgáló táblák segítségével ellenőrzöm.

Az állapotfelmérés után összegezzük a problémát minden szemszögből, ideértve a lelki-mentális okokat is, és személyre szabottan összeállítjuk az elvégzendő gyakorlatokat. Az eredményt havonta ellenőrzöm, majd egy újabb felméréssel zárjuk a terápiát. Bármely kérdés, esetleges probléma esetén természetesen rendelkezésre állok a terápia alatt és azt követően is.

 

 

 

szem3.jpg

 
 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 25992
30 nap: 1221
24 óra: 28